Az öregek mondták így mifelénk.. annakelőtte. Ezt is így mondták.
A mifelénk az leginkább a hegyvidékkel azonosítható. Palóc gyerek vagyok, paraszt ha épp a Pöstieknek úgy tetszik. Bár földet csak annyit láttam ami a balkonládába belefért, s csak annyit tudok róla hogy addig jó még alattam van, s nem fölöttem. De az illatát ismerem. Eső után a legfrissebb, legillatosabb. Szerettem nézni ahogyan a villámok belecsapnak a villámhárítókba. Gyermekfejjel elázva hallgatni ahogyan dörög az ég, s együtt dülöngélni a fákkal a szélben. Aztán tizenévesen még jobban szerettem. Esőben mindig úgy bújt hozzám a kedvesem mintha napalmot szórnának ránk. Én pedig végre igazi alfahímnek érezhettem magam. Sok szar munkát csináltam rövidke életemben eddig. De azt hiszem a legjobban akkor szerettem az esőt amikor tetőfedőként dolgoztam. Semmi sem esett oly' jól mint egy röpke nyári zápor a negyven fokban a tetőn. Tán csak a sör hazafelémenet.
Most is esőre áll. Gyönyörű fővárosunknak sok hasznot hajt a röpke zápor is. Olyan meleg, családias hangulat alakul ki a metróaluljárókban tőle. Kedvesen-retkesen kéregető hontalanokkal, aznapra sokadszor elvitt prostituáltakkal. A legkisebb baj ilyenkor hogy nem az ázott föld szagát érzem. S mikor az ember tör a felszín felé, remélve hogy tán az eső kicsit kimossa szaglószervéből a penészt. S megtisztítja az arcát pár cseppel kedvesen... mikor mindezt vágyva hősiesen átküzdi magát a kéregetőkön - Közben a háttérben elhangzik pár frappáns mondtat : - Nincs egy cigit? - Sex nem kell? - Adj má egy kis aprót! - Dik a gárénak mi'en segge vót. - Parfümöt, cigit? - akkor jön az igazi élmény. Az utcák amik tán Deák Feribácsi óta nem voltak tiszták, most híg kutyaszarlével keveredve terülnek el megvetően. A lefolyókat már régen eltakarták az elhajigált cigarettacsikkek. A földalatti szellőzőrácsokon még több hontalan egy kis plusz meleg igéretében. - Nincs egy cigid? Kérdi. S választ sem várva iszik tovább. Pavlovi a reflexe, ember meglát => lejmol. Ha nemesik át át lehet szökkelni a földből kinövő kutyaszarbombák közt, de ilyenkor lehetetlen. Büdös van. Tán büdösebb mint az aluljáróban. Esernyőt nyit az ember, rágyújt, hogy elnyomja a szagokat, s amolyan Casablanca-san begubózva megindul az esőben hazafelé. Lefelé forduló tekintettel aknákat keresve, tócsákat kerülgetve. Mélabúsan... szürkén...
Már nem várom az esőt, s most már értem a régi magyar nótát
Hejj szomorú disznószar
de meg repedeztél.
Tudom hogy a napon
sokat sütkéreztél.
Hej szomorú disznószar
de majd jön a tél is.
Amikor a kocsmában
jó bort iszom én is.
